Az informatika és az üzlet közötti határt technológiai oldalon az üzleti folyamatok kezelését (business process management, bpm) támogató eszközök, a projektek kivitelezésben pedig a különböző fejlesztési és tervezési módszertanok hidalják át. Ennek segítségére hozta létre az Alerant a szolgáltatásorientált architektúrával (soa) kapcsolatos és a bpm-projekteket támogató kollaboratív módszertanát – mondja Darmai Gábor, az Alerant technológiai igazgatója.
Ne álljunk vízesésbe!
A tapasztalat azt mutatja, hogy az informatikai projektek többsége a klasszikus vízesés modell szerint működik; ennek az az eredménye, hogy az így született megoldások nem felelnek meg az üzleti elvárásoknak.
A vízesés modellben az elemzési, tervezési és megvalósítási fázisok élesen elkülönülnek egymástól és közöttük nincs visszacsatolás. Ilyen esetben szokott előfordulni az, hogy az üzleti elemző által leírt funkcionális specifikációról csak a megvalósítási fázisban derül ki, hogy technikailag nem lehet kivitelezni, és visszacsatolás hiányában a fejlesztő egyedül dönt az igényelt funkció módosításáról. Az eredmény csak későn, az átvételkor válik láthatóvá az üzlet számára, és a javítás ilyenkor már csak a határidők módosításával lehetséges.
Szoros együttműködésben
A kollaboratív módszertanban ilyen hibák nem fordulhatnak elő, ugyanis a módszertan lényege, hogy a különböző fázisok szereplői szorosan együttműködnek egymással és folyamatos a visszacsatolás. Az üzleti területek képviselői folyamatosan nyomon követik az IT projekt alakulását, és minden fázisban beavatkozhatnak, ha az általuk igényelt funkcionalitás sérül. A fenti példánál maradva, ha egy funkcióról kiderül, hogy technikailag nem megvalósítható, az üzlet és az informatika közösen alakítanak ki megvalósítható és mindenki számára elfogadható megoldást.
Az kollaboratív módszertan igazi előnye az üzleti folyamatok által meghatározott informatikai projektekben (bpm, soa) jelentkezik. Ezekben zárt üzleti folyamatok precíz és részletes megfogalmazására van szükség, ami csak egy folyamatos közös munkát lehetővé tévő módszertan alkalmazásával lehetséges. Egy soa-projektben például olyan integrált üzleti rendszerek készülnek, amelyek számos más rendszerrel állnak kapcsolatban, és már az elemzési fázisban szoros együttműködésben kell dolgozniuk az egyes érintett rendszerek, és az üzleti folyamatok szakértőinek, valamint az üzemeltetőknek.
Alapfeltételek
Az informatika és az üzlet együttműködéséhez négy alapvető feltételt kell biztosítani.
A kommunikációs színtér. A funkcionális elemzés és a felmerülő kérdések megválaszolásának színtere a workshop. Mivel az üzleti folyamatok legapróbb részletekbe menő specifikálása időigényes folyamat, a workshopok gyorsítására a felülről lefelé történő folyamatfinomítás és az alulról felfelé irányuló szolgáltatásmeghatározási módszer kombinálása alkalmazható. Először magas szinten ismertetjük az üzleti folyamatot (felülről lefelé), majd az egyes lépéseket részletesen a háttérrendszer képességeinek figyelembe vételével (alulról felfelé) dolgozzuk ki. Mindehhez a folyamatábrák és képernyőtervek, illetve a vállalati szolgáltatások tára nyújt segítséget.
Felkészült szereplők. Annak érdekében, hogy a szereplők megértsék egymást, megfelelő ismeretekkel kell rendelkezniük a másik oldal működéséről, céljairól és az általuk használt fogalmakról, terminológiáról. Ezt folyamatos oktatással és képzéssel lehet elérni.
Közös nyelv. A kommunikációs színtér és a felkészült szereplők még nem elegendőek ahhoz, hogy az elemzési fázis eredményes legyen. Ehhez közös nyelvet kell kialakítani , amely mindenki számára érthető és elérhető formában hordozza az információt. A közös nyelv kialakítása minden vállalat esetében egyedileg történik, eszközkészletébe tartozhatnak például a képernyőtervek és tevékenységdiagramok. Törekedni kell arra, hogy a kialakított nyelv minél formalizáltabb legyen, hiszen egy folyó szövegben leírt üzleti folyamatban nem lehet észrevenni a logikai ellentmondásokat.
Iteráció. A kollaborációs módszertan talán legfontosabb eleme az iteráció, amely az elemzési, tervezési és megvalósítási fázisok közötti visszacsatolást segíti elő. Az iterációnak különösen nagy jelentősége van a projektek során felmerülő változások kezelésében. Mivel az üzleti igények folyamatosan változnak, a projektek végén már az eredeti funkcióktól teljesen eltérő eredmény születik. A folyamatos visszacsatolás lehetővé teszi a változások hatékony menedzselését.
Mártonffy Attila
Elemzés
A soa-, illetve bpm-megoldásoknál különösen fontos az elemzési fázis, egy-egy projekt sikere tulajdonképpen ennek eredményességén múlik. Ehhez nyújt segítséget a kollaboratív módszertan.