A finn posta - Suomen Posti - minden évben 2,6 milliárd csomagot és levelet kézbesít. A küldeményeket nagy méretű, négykerekű konténerekben tárolják és szállítják el a célállomásokra. A tárolók kihasználtsága közel sem volt optimális, ráadásul évente 17 000 konténer vész el, ami körülbelül 1,3 millió euró kárt okoz a finn postának. Ezek miatt az okok miatt többször előfordult, hogy nem volt elég rendelkezésre álló szállító eszköz, s a postai szolgáltatásokat tömegesen felhasználó ügyfelek - mint például a nyomdák - igényeit sem tudták már megfelelően kielégíteni.
A kísérlet
A probléma megoldásához a posta a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) technológiáját választotta, s az elmúlt nyáron, kísérleti jelleggel, 200 szállító konténeren RFID-jelet helyezett el - ezzel követhetővé vált azok mozgása. Az eljárástól a Suomen Posti ezen felül azt várta, hogy olyan státusz- és szállítási információkat szerezhessen be a levelekről és csomagokról, melyek hasznosak lehetnek ügyfeleik és partnereik számára is.
Az RFID-rendszer kialakításának kísérleti szakasza nyolc hétig tartott, aminek során az RFID-adatok a posta SAP-rendszerével megegyező külön ERP-környezetbe integrálódtak. A 200 konténer 856 MHz-es passzív UHF jelet kapott, ezt, az antennák fizikai védelme érdekében, különleges műanyag dobozba zárták. A címkék ugyanis jeleznek, ha számukra kedvezőtlen környezetbe - például nagy páratartalmú vagy fémekkel körülvett területre - kerülnek, ami megakadályozza vagy gyengíti a rendeltetésszerű RF-jelek adását. A konténereket olyan RFID-jelöléssel is ellátták, amely a kísérletben résztvevő eszközöket megkülönbözteti a többiektől.
A helsinki postaállomás bejáratához három rögzített olvasót telepítettek. Kettő ezek közül azt vizsgálta, hogy a 200 kiválasztott szállítóeszköz közé tartozik-e az éppen áthaladó konténer, a harmadik pedig a megfelelő helye irányította azokat. A posta munkatársai eközben egy központi vezérlőből kezeték a leolvasókat. A címkék hat, előre meghatározott helyen helyezkedhettek el a konténereken, a leolvasó egyszerre 12 áthaladó eszközt is érzékelhetett, akár 20-25 km/h áthaladási sebesség mellett is.
A kísérleti idő alatt egy RFID-portál folyamatosan követte a konténerek ki- és belépését, illetve pillanatnyi helyzetet. Az ügyfeleknél a posta munkatársai a kézi leolvasót használhatták az adatok lekérdezéséhez. Ezek rögzítették a leolvasás dátumát és olyan eseményeket is, mint a konténer kézbesítése, illetve hogy tele vagy üres az állapota. Amikor a kiszállítást végző munkatárs visszaérkezett a postaállomásra, az összegyűlt adatokat LAN-kapcsolaton keresztül lekérdezték, majd a kísérleti alkalmazásba integrálták.
A partner
A Soumen Posti korábban telepített portál- és integrációs szoftvereinek szállítója a BEA Systems volt, így ez a cég az RFID-projektben is szerepet vállalt: BEA WebLogic RFID Edge Serverre épülő alkalmazáskörnyezet hozott létre. Ennek jóvoltából a finn posta összekapcsolta a kísérleti alkalmazást a meglévő informatikai rendszereivel, így megoszthatták az új RFID-hardver adatait.
A webes portál jóvoltából ügyfelek, útvonalak szerint bonthatták le az eseményeket, például, hogy kiszállították-e és visszahozták-e az eszközöket az adott napokon, vagy hány konténert igényeltek az ügyfelek naponta vagy hetente. Az adatokat elemzéséből a posta meglepő megállapításra jutott. Ügyfelei közül néhányan a megállapodásban rögzített időnél tovább tartják maguknál a konténereket, és azokat saját céljaikra használják. Az RFID-követés bevezetése így igen eredményes volt, hiszen ezután nemcsak az ügyfelek szállították vissza időben a konténereket, de a posta munkatársait is ösztönözte, mert az ő munkájuk is nyomon követhetővé vált.
"Az RFID megoldások sikerének kulcsa az, hogy az RFID-infrastruktúra által szolgáltatott információt hogyan lehet a meglévő ERP-rendszerek számára online elérhetővé tenni. A BEA WebLogic RFID Enterprise Server ehhez nyújt támogatást oly módon, hogy fogadja az RFID eszközökből érkező adatokat, és azokat felhasználhatóvá teszi az üzleti folyamatokban." - mondta Darmai Gábor , a BEA termékek forgalmazásával foglalkozó Alerant Rt. igazgatója.
Tervek a jövőre
A Soumen Posti az elkövetkező években felkészül a teljes körű bevezetésre. Tesztrendszereket alakítanak ki, megvizsgálják, hogyan integrálhatják minél eredményesebben az RFID-környezetet meglévő ERP-rendszerükhöz. Megnézik annak lehetőségét is, hogy az RFID-technológiát hogyan kombinálhatják más technológiákkal, így a valós idejű helymeghatározással (Real-time Location System - RTLS) vagy a 2-D Bar Code Symbols-szal.
2008-ra a finn posta a konténereken kívül szeretne más eszközöket is jelölni és követni, továbbá integrálni akarja saját és ügyfelei RFID-rendszereit. A következő lépés a kiválasztott szállítmányok besorolás szerinti követése lesz.
Mártonffy Attila
Ami az RFID-hez kell
Mi szükséges a rádió frekvenciás azonosításhoz? Technikailag egy azonosító címke - mely tartalmazza a memóriát és egy antennát -, valamint egy, a tárolt adatok leolvasását végző leolvasó. Minden címke egyedi elektronikus azonosítóval rendelkezik (Electronic Product Code, EPC), amit érzékelve a cégek végigkövethetik a megjelölt eszköz útját. A beérkező adatokat szoftveralkalmazások teszik kezelhetővé, és gondoskodnak arról, hogy a felhasználó meglévő rendszerei is elérjék az információkat.