Ahány ház, annyi szokás az üzleti konferenciák szervezése terén. Az egyik cég egy évben egy vagy két, világméretű konferenciát szeret tartani, a másik több, regionális rendezvényre osztja el erőforrásait. Az utóbbi körbe tartozik az alkalmazásüzemeltetési és alkalmazásintegrációs eszközök fejlesztésével foglalkozó BEA Systems is, amely a múlt héten - Amerika, London és Párizs után - Prágába hívta a szakmai érdeklődőket e-World nevű konferenciájára.
Speciális megoldások
A mintegy ezerfős rendezvény célja egyrészt a BEA új üzleti filozófiájának - a Liquid Computingnak - az evangelizációja, másrészt a verzióváltáson áteső WebLogic alkalmazásintegrációs termékcsalád bemutatása volt - számol be Szabó Tamás, a hazai BEA-disztribúcióval foglalkozó Alerant Rt. ügyvezető igazgatója.
A szlogen - "Think liquid" - lényege, hogy az ügyfél számára olyan informatikai környezetet kell kialakítani, amely egyrészt megbízható és jól menedzselhető, másrészt lehetővé teszi, hogy minél kevesebb programozással lehessen alkalmazkodni az új vagy megváltozott üzleti igényekhez.
Ehhez az alapvető infrastrukturális környezetet a BEA esetében a WebLogic 9.0 hivatott biztosítani. A szintén újdonságként bemutatott Aqualogic termékcsalád pedig a vállalati szolgáltatási buszokhoz (Enterprise Service Bus) szükséges infrastruktúrát nyújtja.
Azok a megoldások is előtérbe kerültek, amikor egy cég alap-infrastruktúrája kizárólag az adott iparágra jellemző szolgáltatással, megoldással egészül ki. Például a Parlay/OSA (Open Service Access) olyan alkalmazásprogramozói felület (API), amely lehetővé teszi a fejlesztők és az alkalmazások számára telekommunikációs hálózati funkciók elérését nyílt, szabványosított interfészen keresztül.
A ParlayX szabvány ennek az API-nak a webszolgáltatási technológiára épülő változata. A technológia révén más, J2EE-től eltérő technológiával készült alkalmazások is elérhetik a szolgáltatásokat.
Az OSA Gateway és a ParlayX interfész azt a célt szolgálja, hogy a "hagyományos" IT-fejlesztők is könnyen, ismert technológiával, más fejlesztői felületekhez hasonlóan használhassák a telekommunikációs hálózati elemek nyújtotta funkciókat.
További példa a multimédia és kommunikációs platformként működő SIP Server, amely heterogén kommunikációs csatornákon (IP-telefon, online üzenetküldő rendszerek stb.) kapcsolja öszsze, mondjuk, egy videokonferencia résztvevőit.
A szakértők megegyeznek abban, hogy a SIP-protokoll a közeljövőben a http/https mellett a legjelentősebb internetes protokollá válik.
Szövetségesek
A prágai konferencián markánsan volt jelen két, a BEA-val szorosan együttműködő partner is: az Intel és a HP. A BEA - nagytömegű, szerveroldali feldolgozásra fejlesztett - Java-motorja jelenleg csak Intel-platformon érhető el, a HP pedig, mivel nincs saját alkalmazáskiszolgálója, e témában általában a BEA-ra támaszkodik.
Mártonffy Attila