 |
| Dr. Langer Tamás |
2004 óta dolgozik az Alerant Zrt.-nél műszaki igazgatóként. 1972-ben szerzett matematikusi diplomát az ELTE-n, 1976-ban doktorált ugyanott. 1972 és 1983 között a SZÁMALK (és jogelődjei: SZÁMKI, INFELOR) munkatársa különböző pozíciókban. Az SZKI-ban folytatta pályafutását, ahol osztályvezető, az MPROLOG ötödik generációs programozási nyelv megvalósításának projektvezetője. 1988-ban megosztott Állami Díjjal tüntették ki az MPROLOG fejlesztésben való részvételéért. 1990-ben részt vett az IQSOFT alapításában, amelynek műszaki igazgatója volt. Rövid ideig az IQSYS-ben is hasonló feladatokat látott el. Évekig a Magyar Projektmenedzsment Szövetség és a PMI Budapest Magyar Tagozat elnökségi tagja. Az ELTE-n informatikus hallgatóknak vállalat- és projektmenedzsmentet oktat.